2006. augusztus 26. Denevérséta
Egyesületünk a Szentendre éjjel-nappal nyitva programsorozat keretében rendezte meg a Denevérsétát. Túravezetőnk B.Szabó Veronika építész volt.
A Dumtsa Jenő utca elejéről, a Szeresd Szentendrét Egyesület bemutatkozó pavilonjától indultunk, ahol a Sasvári testvérek zenéltek, énekeltek nekünk.
Lámpásokkal, fejlámpákkal, fáklyákkal vágtunk neki a városnak. Vera rögtön a város legsötétebb sikátorába vezetett minket, s mint kiderült, nagyon sokan nem is tudták, hogy a kis utca ott rejtőzik. Megkerültük a Péter Pál templomot, a Fő teret, bolyongtunk a Szamárhegy aljában, oldalában, a szerb temetőben (nagyon sötét volt). Csapatunk több, mint száz fősre duzzadt, reméljük, akik hátul voltak is hallottak mindent.
Vera mesélt a házakról, templomokról, építészeti érdekességekről, a város történelméről. (Tudják, hogy az OTP és a Vajda Lajos Stúdió közötti kicsi sikátorban egy új művészeti alkotás látható?) Benkovits Gyuri személyes emlékeivel, érdekes történeteivel szórakoztatta a társaságot.
Sétánk végén a Dalmát Kávézóban igazi denevérekhez méltóan Camparit és Bloody Maryt ittunk.
Így történt, hogy a Dumtsa Jenő utca elejéről szinte csak sikátorokban sétálva és lépcsőkön kapaszkodva, botorkálva jutottunk fel a Szamárhegyre tetejére. A séta nappal megismételhető!