2006. május 21. Rendhagyó séta Szentendrén
Rendhagyó sétára indultunk CZweiber Ferenc vezetésével. Azt kértük Fercsitől, mutasson nekünk olyan helyeket, emlékeket, amiket nem biztos, hogy ismerünk a városban!
Találkozó a Fő téren, Zweiber Ferenc "túravezetőnk", akihez azonnal csatlakozott Szamos László is, így ketten meséltek, egymás szavába vágva.
A Dumtsa Jenő utcában: eddig ért a víz!
Felkapaszkodtunk a Szamárhegyre. A kilátás miatt is érdemes.
A Szerb temetőben megkerestük Dumtsa Jenő sírját, hallgattuk kicsit a csendet.
Átbújtunk a 11-es út alatt és felsétáltunk a Kálváriához, ahol előkerült ez a hatalmas kulcs...
Kis csapatunk a duplájára duzzadt mire a séta a végére ért, sok helyen jártunk, közben meghallgathattuk, hogy volt régen, kik voltak az elsők, hogy minden idetelepült közösség saját templomot épített magának, hogy szőlő volt a Szamárhegyen, hogy milyen sok bor termett, hol volt a kupleráj, hogy milyen kereskedelmi élet volt itt, mesélt Rab Rábyról, a hajók szerepéről a közlekedésben, a viziéletről...
Máskor is megyünk! Legközelebb éjszaka járjuk végig Szentendre zegzugait.