Balogh András
Szeress 38-an...

Mielőtt enyhe borzongás közepette továbblapoznának, de gyorsan, meg kell mindenkit nyugtatnom, nem valamiféle őrült orgiáról fognak olvasni a következőkben. Azoktól külön elnézést kérek, akik éppen emiatt lapoznak tovább, alig titkolt csalódással. A 38 ebben az esetben egy betegség nélküli láz mérőszáma. Ennyi jó ember fért el teljesen önszántából a Szeresd Szentendrét egyesület legújabb vasárnap délutáni sétáján. Azért érdekes ez a szám, mert az előzetes jelzések csak tizenöt érdeklődőt regisztráltak.

Pacsika Rudolf festőművész, aki magára vállalta a vezetést ezen a szürke és hűvös délutánon, őszinte mosollyal köszöntötte az egybegyűlteket. A Szentendrén élő és alkotó művész emblematikus figurája a városnak. A szervezők suttogásából lehet csak tudni, mennyire komolyan veszi ezt a mai délutánt. Pacsika Rudolf elindítja a harmincnyolcak társaságát, első úti célunk egy hosszú álomból ébredt szentendrei múzeum. Két évig tartott a felújítás, mígnem tavaly decemberben újra kinyitotta kapuit a közönség előtt. Két festőművész alkotásait mutatják be a megújult falak között. Ámos Imre és felesége Anna Margit állandó kiállítása, a férj születésnapjának századik évfordulójára nyílt meg.

A 38 elszánt látogató váratlan zavarba hozza a jegyek urát. Illetve úrnőjét. Sajnos nem minden téli napon állnak kígyózó sorok a szentendrei múzeumok pénztárai előtt. A mostani örömben üröm a váltópénz hiánya, de nem tágítunk. Türelmünk végül elnyeri méltó jutalmát, bejutunk mindahányan. A sajátos hangulatú, vallást és embert ikonná formáló képek előtt aztán a huszonegyedik század üzenete is célba ér. A szigorú, de igazságtalan szabály megtiltja a fotózást, így a mindent megörökítő Szondy Gyuri kamerája sem foroghat, a biztonság zord őre ellenáll minden kérlelő szónak. A gordiuszi megkötöttséget aztán a szervező gráciák azzal vágják át, hogy az őrség szakértelmét igénybe véve kérelmet fogalmaznak a fensőbb hatósághoz. Mire elkészül az iromány, mindent megnéztünk Pacsika értő kommentálásával, és Gyuri is kamerájába töltötte a látnivalókat.

Kisorjázunk mind a harmincan és még nyolcan az utcára, és tovább baktatunk a Szamárhegy legszebb részére. Ef Zámbó István vár minket. Hosszú utat járt be az autodidakta művész. Az underground hazai pápája ma már a Magyar Köztársaság érdemes művésze. A Bizottság együttes alapítója meghatározó tekintély lett a mai magyar képzőművészetben. Kicsit meglepődik, amikor meglátja milyen számosan vagyunk, mi kíváncsi 38-ak. Szerény ember, leginkább a kilátást mutogatja, ami a fantasztikusan gyönyörű műteremszerű ház ablakaiból tárul elénk. Kedves városunkat látom, amint nekiszalad a Dunának, hogy aztán csak azért ne ugorjon fejest a csillogó vízbe, mert akkor a hajók útjukat vesztenék. Az Ef Zámbó házban minden zugban műalkotások rejtőznek, és egy idő után már nem tudjuk, hol kezdődik a mese, és merre folytatódik a valóság. Elbúcsúzunk a házigazdától, de nem megyünk messzire. A hatalmasan elnyújtózó ház hajóorrában apró kávézó, a Dalmát, a nagynevű előd reinkarnációja. Szepes Gizi, a hely tulajdonosa, Ef Zámbó sógornője olyan kávét főz nekünk a séta végére, ami mellől szinte fájna hazamennünk. Úgyhogy sokáig maradunk. Harmincnyolc elégedett szerető, akiket Szentendre sosem csal meg.